A sportesemények pontos elemzése alapvető fontosságú – a sportesemények célzott tippeléséhez elsősorban a megfelelő ismeretek elsajátítása, valamint némi szerencse is szükséges. A megfelelő tippek megválasztása az egész fogadási folyamat legfontosabb pillanata. Fontos, hogy nagy jelentősséget tulajdonítsanak ennek, mivel az ilyen elemzéstől függ, hogy Ön nyerni fog-e, vagy pénzét elveszti. Vegye figyelembe az összes tényezőt: az adott csapatok előző mérkőzéseit, a csapat jelenlegi kondícióját, a játékosok távollétét, a táblázatban elfoglalt pozíciót, az egyes játékosok kondícióját, a csapat várható összetételét, stb. Ez mind egész biztosan segítségére lesz az adott sportesemény eredményének megtippelésében.
Ne vezesse Önt a nagyon alacsony nyereményszorzó! – Sok játékos az 1,20 körüli szorzó láttára gondosan előkészített szelvényéhez adja azt a találkozó bármilyen előzetes kielemzése nélkül, a bukméker intézmény által kiállított alacsony nyereményszorzón kívül mindent figyelmen kívül hagyva. Az ilyen esetek nem feltétlen jelentik azt, hogy a bukmékerek szándékosan akarnak minket félrevezetni, viszont ugyanígy lehetséges az, hogy az adott találkozó alatt olyan meglepő esemény következik be, amit még a bukméker cég sem vett számításba. Lehet, hogy a találkozó kielemzésekor elgondolkoznánk azon, hogy biztos érdemes-e az adott eredményre fogadást kötni, vagy a kockázati tényező megfelel-e a bukméker által meghirdetett nyereménykurzusnak.
4
Összpontosítson a kiválasztott sportágra! – A bukmékeri kínálat manapság kivételesen gazdag, emiatt sok játékos dönt amellett, hogy több sportág több kiválasztott sporteseményére egy szelvényen kössön fogadást. Nagyon nehéz egyidejűleg több sportág szakértőjének lenni, míg pl. egy focicsapat sporttörténetére koncentrálva sokkal nagyobb szakértelemre tehetünk szert, mint a bukmékerek. Ily módon helyesen tippelhetjük meg az adott csapat mérkőzésének eredményét. Még előnyösebb, ha nem túl népszerű sportág elemezgetése mellett döntünk. A bukmékereknek az ilyen sportágakról sokkal kisebb tapasztalattal rendelkeznek, mint pl. a labdarúgásról, így azokról szerzett ismereteink mélyítése által a bukmékerek előtt lehetünk egy lépéssel, a bukmékerek hibájából a jobbik csapatra / játékosra kiadott, túl magas szorzók kifürkészése által.
5
Keresse a magas szorzókat! – Ez nagyon fontos szabály, melynek köszönhetően egész egyszerűen több pénzt nyerünk. A sportfogadók egy része túl lusta ahhoz, hogy több bukméker cégnél, vagy akár egyáltalán nyisson sportfogadói kontót. Ezért hagyományos (nem internetes) bukméker cégek szolgáltatásait veszik igénybe. Ez nagy hiba, mivel a hagyományos bukméker cégeknél a nyereményszorzó sokkal alacsonyabb, mint az internetes bukmékerek esetében, s ezen kívül nyereményadó is terheli. A legnagyobb szorzó keresésének csak akkor van értelme, ha már alapos elemzés után egy konkrét tipp ill. szelvény mellett döntünk, és az internetes keresők által fogunk igyekezni a legmagasabb szorzók kombinációját megtalálni. A legszélsőségesebb esetekben ily módon egy szelvényen akár 50 %-os nyereségünk is lehet, mint a hagyományos bukmékernél.
6
Az Önnek megfelelő események megválasztása – Focimeccs esetében senki nem kényszerít bennünket arra, hogy a nyertes csapatra fogadjunk. A fogadások különösen gazdag választékából választhatunk. Talán biztosabb lesz a győztes csapatra való fogadás megtétele helyett pl. az, hogy annak több szöglete lesz a találkozó alatt, vagy az, hogy több mint 3,5 gól lesz… Természetesen ez nem szabályszerű, de mindenképp érdemes figyelembe venni az összes lehetséges fogadást, s nem csak a legegyszerűbbekre korlátozódni.
7
Kerülje a több szelvényen ugyanarra az eseményre tett fogadást! – Az ilyen esetekben számtalan játékos veszítette már el elméletileg megnyert szelvényén kötött fogadást. A legbiztosabb meccs összes szelvényre való felvétele nagyon gyakori hiba. Általában totális veszteséggel, az összes megfogadott szelvény elvesztésével végződik. Ilyenkor jobb megoldás a tét növelése arányosan az adott tipp becsült biztossági tényezőjének mértékében, s alkalmasint teljesen más tippek más szelvényeken való megtétele, melyek a legbiztosabb tipp elvesztése esetén is nyerni fognak.
8
Kerülje a túl sok tipp egy szelvényen való megtételét! – A cégek az esetek legtöbbjében korlátozni szokták az egy szelvényen megtehető tippek számát maximum 24 vagy 32 tippre, de ez a mennyiség még így is nagyon magas! Ne hagyja, hogy eltébolyítsa Önt a legmagasabb nyereményt megnyerő szelvények másolata sem, melyeken akár tizenegynéhány találat volt! A ilyen játékosok egész bizonyosan nagy veszteséggel jártak, mielőtt szelvényükkel nyertek, s lehet, hogy hasonló próbálkozás esetén Önnek sem lenne akkora szerencséje, s vesztesége hatalmas lenne? Ezenkívül lehetetlen tizenegynéhány találkozó pontos kielemzése, s az ilyen szelvényeken nagyon alacsony szorzójú eseményekre tett fogadások egyáltalán nem jelentik azt, hogy a nyerés könnyű lesz számunkra. Épp ellenkezőleg: nagyon megnehezedhet.
9
Válassza meg ésszerűen a fogadási időszakot! – A legtöbb sportág esetében fogadási szempontból a legrosszabb az adott sportág szezonjának eleje és vége. Az első esetben a csapatok még nincsenek teljesen formában, ilyenkor fordul elő a legtöbb meglepetés. A szezon vége felé sok jó formában lévő csapat már elérte a célját, míg az hátramaradt övezetben lévő csapatoknak már túl nagy a vesztesége az őket lehagyó csapatokkal szemben, hogy azt behozzák. Ilyenkor közhellyel élve csodák történhetnek, mivel a csapatok számára ilyenkor már nincs tét (például cserejátékosok is játszhatnak).